Pénztárgépek – Az MKIK az online pénztárgépek adatátviteli díjának hatósági árassá tételét kezdeményezte

 Budapest, 2013. szeptember 5., csütörtök (MTI) – A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) levélben fordult Varga Mihály miniszterhez, amelyben kezdeményezte az online pénztárgépek kommunikációjával kapcsolatos – havonta felmerülő – adatátviteli csomagdíj hatósági árassá tételét úgy, hogy a NAV által indított adatátvitelt ne a vállalkozások, hanem a NAV finanszírozza – mondta Parragh László, a kamara elnöke az MTI-nek csütörtökön.

 

Az elnök emlékeztetett arra, hogy a kezdeményezés nem új keletű, a javaslattal első alkalommal 2013. augusztus 1-jén – szintén levélben fordult a kamara a gazdasági miniszterhez.

“Abban kértük a pénztárgépcserére vonatkozó határidő eltolását, mint utóbb kiderült, sikerrel, és az adatátviteli díjcsomagok árának fixálását. Azóta a minisztérium közelmúltban megjelent közleményében csupán egy utalás olvasható az előfizetési díjak mértékéről, érdemi lépésekre nem került sor. A közzétételnek ezt a módját a vállalkozások nem tartják elfogadhatónak, ezért fordultunk ismét a miniszterhez” – mondta Parragh László.

Az MKIK álláspontja szerint az érintett vállalkozások költségeinek határt kell szabni, ezt a célt szolgálja az adatátviteli díjak hatósági árassá tételére vonatkozó javaslat. Félő, hogy az adatátviteli díj szabályozatlansága monopolhelyzetet teremt, ami a versenyjog szabályaiba ütközik, ez ellen fel kell lépni – tette hozzá az elnök.

Parragh László szerint bár a beszerzési határidő kitolása érezhetően csökkentette a pénztárgépek piaci árát, illetve a tárca támogatása is örvendetes hatást gyakorolhat erre, a nehéz helyzetben lévő vállalkozások további segítségre szorulnak.

A vállalkozók visszajelzései alapján a 2013. augusztus 31-i bevezetési határidő után pár nappal a helyzet az, hogy a pénztárgépek engedélyezése felgyorsult, de a pénztárgéptípusok száma egyidejűleg nem növekedett arányosan (jelenleg 14 engedéllyel rendelkező pénztárgép van, ez 6 forgalmazót és 5 pénztárgéptípust takar). A végfelhasználók szempontjából a pénztárgépek beszerzése, finanszírozása továbbra is megoldatlan – mondta Parragh László.

Egyes megyékben az élelmiszerkereskedelemmel foglalkozó vállalkozások fele bérelni szeretné a pénztárgépet, mások pénztárgépük átalakításával szeretnék biztosítani az online kapcsolatot, ezekre a megoldásokra is ki kellene terjeszteni a támogatást – tette hozzá.

A kamarai tapasztalat szerint a támogatást a feltételek miatt sok vállalkozó igénybe sem tudja venni, akik igénybe vehetik, azokat további időkorlátba szorítja a december 31-i beüzemelési határidő – mondta Parragh László, aki szerint várhatóan számos kisvállalkozás be fogja fejezni tevékenységét az online pénztárgépekkel kapcsolatos magas költségek miatt.

Az elnök hangsúlyozta, hogy az online pénztárgép megrendelésekor a vállalkozóknak nagyon körültekintően kell eljárniuk, feltétlenül meg kell győződniük arról, hogy a típust a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal engedélyezte. Az engedélyezett típusok listája megtalálható az MKIK honlapján is (www.mkik.hu).

Fontos az is, hogy betartsák a NAV és az NGM közös megállapodásából született újabb határidőt, amely szerint 2013. szeptember 30-ig meg kell rendelniük az új pénztárgépet, mert ezt követően a revizorok már a visszaigazolt megrendelőt is kérhetik – tette hozzá.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?