Varga: kiterjesztik az online pénztárgépek használatát
Budapest, 2015. november 19., csütörtök (MTI) – A kormány a feketegazdaság visszaszorítását segítő további lépésekre készül, így az elektronikus számlarendszer elindítására és az online pénztárgépek bevezetésére a szolgáltatóknál: az autószervizeknél, taxiknál, valamint a konditermek, a wellness és a pénzváltás területén – mondta a nemzetgazdasági miniszter a PwC kelet-közép európai régiós áfacsalás elleni konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Varga Mihály hozzátette: az online pénztárgépek bevezetése egyértelmű siker, jelentős többletbevételt hozott a költségvetésnek, ahogy az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszer (ekáer) bevezetése is. Mindezek alapján adódik a rendszer kiterjesztése – szögezte le. Az elektronikus számlarendszer bevezetésénél sokat várnak attól, ha az adóhatóság naprakész adatbázisokat tud vezetni, gyorsabban tud reagálni a papíron létező, majd eltűnő cégek számlázására, és így megakadályozza az adóvisszaéléseket.
Utalt arra, hogy a kormány támogatja a fordított áfa bevezetését különböző területeken, példaként a sertéságazatot, a mezőgazdasági terményeket, vagy a cukor-, élelmiszerkereskedelmet említette. A magyar álláspont szerint a nemzetközi áfacsalás elleni fellépés leghatékonyabb eszköze a fordított adózás, az unión belül évek óta törekednek ennek a kiterjesztésére, az Európai Bizottság több kezdeményezést elutasított, de a tárgyalások folyamatosak – mondta. Megjegyezte: a cseh pénzügyminiszterrel sokat dolgoznak azon, hogy az egyes tagállamok szuverén döntésén múlhasson a fordított áfa kiterjesztése. Hangsúlyozta: az áfacsalás európai probléma, a visszaélések függetlenek az adó mértékétől. A hatékony fellépés érdekében szeretnék lerövidíteni az egyes adóhatóságok közötti információcsere idejét is.
Magyarország szeretné elérni a szektorális fordított adózás jelenleginél könnyebb alkalmazhatóságát is – jelezte.
Tavaly több mint háromszázmilliárd forinttal emelkedett a forgalmi adó címén befolyt összeg, és ebből legalább 180-190 milliárd forint az online gépek használatából, a gazdaság fehéredéséből eredt. Varga Mihály elmondta, hogy Magyarországon a feketegazdaság és az áfacsalások okozta bevételkiesést évente 500-750 milliárd forintra, az elméleti áfa-alap 15-20 százalékára becsülik.
A nemzetgazdasági miniszter beszámolt arról is, hogy két fontos intézkedést vezetnek be a tisztességes adózók védelmében, az egyik szerint a magánszemélyeknek nem kell adóbevallást készíteniük. A törvénymódosítással a másik újítás a jó és a rossz adósok megkülönböztetése, a visszaeső elkövetők, a rossz adósok gyakoribb ellenőrzése lesz. A tárca becslései szerint jelenleg a vállalati adósok egynegyede jó, ami azt mutatja, hogy a feketegazdaság aránya nagy Magyarországon – fűzte hozzá.
Andrej Babis cseh pénzügyminiszter a régiós tanácskozáson arról beszélt, hogy az uniós tagországok minden évben jelentős áfabevételtől esnek el, ez ellen tenni kell. Lehetséges megoldások közül szintén kiemelte a fordított áfát, erre idén nyáron kérték a Bizottság jóváhagyását 10 ezer eurós értékhatárig – jelezte.
Komoly aggodalmát fejezte ki az unió adóprioritásaival kapcsolatban, mert a német-olasz adószakértőket az adóalap-csökkentés, és az adó kivitele aggasztja leginkább. Hozzátette: őt azonban az áfacsalás miatt évente kieső 170 milliárd euró ennél jobban aggasztja, mert ennek a hatása súlyosabb az egyes tagállamok költségvetésére. Példaként említette, hogy Csehországban 22 százalék, 3 millió eurónak megfelelő az adóhiány, ami a költségvetési deficitnél is nagyobb. Reményét fejezte ki, hogy a fordított áfa kérdésében eredményt tudnak elérni a közeljövőben.
Legutóbbi hozzászólások