Pénztárgépek – A SPAR már megkezdte, további hat nagy áruházlánc pedig megkezdheti az átállást

Budapest, 2013. december 20., péntek (MTI) – A SPAR Magyarország Kft. már megkezdte az online kassza átállást, múlt hétvégétől már öt üzlet pénztárgépei állnak összeköttetésben a NAV-val – jelentette be Heiszler Gabriella, a SPAR cégvezetője sajtótájékoztatón, a SPAR közleménye szerint.

 

Az átállás zökkenőmentes: sem a dolgozók, sem pedig a vevők nem tapasztalnak fennakadást – tette hozzá.

Pankucsi Zoltán a Nemzetgazdasági Minisztérium adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára szerint ez most még egy ünnepi alkalom, de jövőre már általános lesz, hogy minden kassza online bekötéssel működik. A SPAR bebizonyította, hogy amelyik cég komolyan vette a jogszabályban előírt határidőt, az már tarthat itt a folyamatban – tette hozzá a közlemény szerint.

A pénztárgép-forgalmazó Laurel Kft. is pénteken közölte az MTI-vel, hogy sikerrel zárult hat áruházlánc kasszarendszerének hatósági engedélyezési eljárása csütörtökön. Az Auchan, az OMV, az XXXLutz, a Bauhaus, Duty Free és a Hervis kasszamegoldásait is alkalmasnak találta az engedélyeztetési hatóság arra, hogy végrehajtsák az online átállást. Ezzel egyszerre több szegmensben – élelmiszer és vegyes iparcikk, bútoráruház, sport, szabadidő, barkácsáruház, vámmentes bolt, illetve töltőállomás-hálózat – sikerül megvalósítani az online kasszabekötést – jegyezték meg.

Minden üzletlánc a saját működésére, specialitásaira igazított szoftvereket használ, így az engedélyeztetési eljárások is különbözőek – idézi a közlemény a Laurel cégcsoport tulajdonos ügyvezetőjét. Bessenyei István kiemelte, hogy a telepítés, a személyzet képzése, valamint a NAV-bekötés adminisztrációja még heteket, hónapokat vehet igénybe, de elmondható, hogy a hat lánc mindent megtett annak érdekében, hogy végrehajtsa az online átállásról szóló rendelet előírásait.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség pedig ugyancsak pénteken jelentette be, hogy javaslattal fordult az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) annak érdekében, hogy a nagykasszák online átállásának időigénye miatt január 1-től a gyógyszertárak, benzinkutak, szállodák, nagy áruházak zavartalanul folytathassák tevékenységüket a régi számítógépek alapú pénztárgépeik átállításának hiányában is. Javaslatuk arra irányult, hogy a kiskasszákhoz hasonló feladatokat nevesítsen a NAV, amelyek teljesítése esetén a nagykasszák a 2013. december 31-i átállási határidőt követően továbbra is használhatók az adóhatóság bármilyen büntetése nélkül.

Az OKSZ állásfoglalása szerint döntő előrelépést jelent az, hogy a NAV december 19-én közzétette legújabb tájékoztatóját, amely szerint ha a nagykasszát üzemeltető szolgáltató minden tőle elvárhatót megtett az online pénztárgép átállás érdekében, az adóhatóság az ellenőrzéskor a büntetés, üzletbezárás mellőzéséről dönthet mérlegelése során.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?