A NAV 4,5 milliárd forintot kap a pénztárgépek bekötésére

Budapest, 2012. december 6., csütörtök (MTI) – A pénztárgépek állami adóhatósággal való összeköttetésének megvalósításához 4,5 milliárd forint forrást kell biztosítani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) számára a kormány határozata szerint.    Az államháztartásért felelős miniszternek a 2013. évi költségvetési törvény keretében december 15-ig gondoskodnia kell arról, hogy az összeg a XVI. NAV fejezetben rendelkezésre álljon – derül ki a Magyar Közlönyből.

A kormány a határozat szerint egyetért azzal, hogy a NAV elnöke a pénztárgépek állami  adóhatósággal történő összeköttetésének megteremtéséhez szükséges közbeszerzési eljárást megindítsa.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter október 5-én jelentette be, hogy a 2013-as költségvetést érintő, 397 milliárd forintos kiigazítási programról döntött a kormány, amellyel biztosítható a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány.

Ennek részeként a kormány az áfa bevételek 95 milliárd forintos növekedésével számol jövőre annak köszönhetően, hogy a pénztárgépek és a NAV között online kapcsolatot alakítanak ki a kiskereskedelemben.

Jelenleg is van a pénztárgépekben egy “fekete doboz”, amely rögzíti az adóbevételt, viszont az online összeköttetés azt fogja eredményezni, hogy azonnal, már a vásárláskor bekerül az információ az adóhivatalba. A számítások szerint Magyarországon 400 ezer pénztárgép van.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?