Varga Mihály felmentette az engedélyezési hivatal főigazgatóját

 Budapest, 2014. január 30., csütörtök (MTI) – A nemzetgazdasági miniszter csütörtökön felmentette a Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal (MKEH) főigazgatóját, Király Pétert – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

 

Varga Mihály a hivatal vezetésével Kis Ágnes, általános főigazgató-helyettest bízta meg. Az MKEH munkáját az online-pénztárgépekre való átállás befejezéséig Vágujhelyi Ferenc (a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökhelyettese) miniszteri megbízottként felügyeli – tette hozzá a minisztérium.

Az NGM közleményében nem indokolta a döntést.

A hivatal múlt héten csütörtökön jelentette be, hogy visszavonta két forgalmazó egy-egy, korábban már jóváhagyott online pénztárgépének engedélyét, mert vizsgálata megállapította, hogy a beépített AEE (adóügyi ellenőrző egység) funkcionális és biztonsági hiányosságai lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre, és rejtett funkciójuknak köszönhetően jogsértő célokra használhatók. A hatóság saját hatáskörében vizsgálta, hogy a három független tesztelő által kiállított tanúsítványok miért nem tárták fel korábban a csalásra lehetőséget adó biztonsági hibát.

Az érintett gépeket több tízezer kereskedő rendelte meg, azokból néhányat már le is szállítottak és forgalomba is helyeztek.

A kormány szerdán döntött arról, hogy a pénztárgép-cserére kötelezett vállalkozók érdekében átvállalja a két forgalmazó, az Alt Cash és a Japán Cash ügyfeleinek követelését. A károsult vállalkozóknak nem kell új üzembe helyezési kódot igényelniük az adóhatóságtól, a visszavont engedélyű gépre befizetett előleget pedig beszámítják a megrendelt új pénztárgép árába.

A visszavont forgalmazási engedélyű pénztárgépek ügyében a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) feljelentést tett ismeretlen tettes ellen bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden megerősítette az MTI-nek, hogy az ügyben a rendőrség aznap házkutatásokat tartott. Hozzátették, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda vesztegetés bűntett gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen.

Az Alt Cash facebook-oldalán visszautasította azt a feltételezést, hogy olyan pénztárgépet fejlesztett volna, amellyel csalni lehet.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?