Pénztárgépek – LMP: a kormány vállaljon garanciát, hogy a kiskereskedőket nem éri kár!

 Budapest, 2014. január 27., hétfő (MTI) – Az LMP arra szólítja fel a kormányt, tegyen meg mindent és vállaljon garanciát annak érdekében, hogy ne érje kár azokat a kisvállalkozókat, akik olyan online pénztárgépet rendeltek, amelynek az engedélyét a múlt héten visszavonták – mondta hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal.

 

Az LMP országos választmányának tagja úgy fogalmazott, kiskereskedők és kisvállalkozók tízezreit hozták abszurd és megalázó helyzetbe azzal, hogy visszavonták két online pénztárgép engedélyét.
A lépésről azt mondta, a piac újrafelosztása zajlik, amelynek során ellehetetlenítik az eddigi piacvezető céget annak érdekében, hogy haveroknak osszák fel újra a piacot”. A kormány számára nincs az az ár, ami sok lenne, hogyha a haverok kiszolgálásáról van szó” – tette hozzá.

Csárdi Antal azzal folytatta, hogy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának fel kell emelnie a szavát, vezetőjének, Parragh Lászlónak pedig ki kellene bújni a kormány seggéből”, ki kellene állnia a kereskedők és kisvállalkozók érdekeiért.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közölte, már szombaton összeül az pénztárgépátállásban érintett piaci szereplőket tömörítő munkabizottság, valamint lapinformációk szerint változhat az átállás időpontja, azt felelte, hogy ígéretekkel tele van a padlás”. Azt is kijelentette, hogy az átállás során már sokszor hozták kiszámíthatatlan helyzetbe a kiskereskedőket. Hozzátette, azt szeretnék, a kormány vállaljon garanciát arra, hogy nem a kiskereskedők fizetnek majd a kialakult helyzetért.

Egy másik kérdésre azt mondta, ha a kormány tud olyan döntést hozni, amellyel csődbe visz egy piacvezető céget, akkor arra is megvan a lehetősége, hogy a költségvetés tartalékából forrásokat biztosítson arra, ne vesszenek el a kiskereskedők befizetett előlegei.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) csütörtökön vonta vissza az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE és a Japán Cash Company Kft. SE NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépének engedélyét, mert a hivatal vizsgálata szerint a beépített ellenőrzőegység hiányosságai lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szombaton közölte az MTI-vel, hogy az ügyben már aznap összeül az átállásban érintett piaci szereplőket tömörítő munkabizottság. A Magyar Nemzet internetes kiadása pedig hétfőn arról írt, hogy módosulhat az átállás állami támogatására kiszabott határidő. A nemzetgazdasági minisztérium soron kívül keresi a megoldást a forgalomból kivont pénztárgépek megrendelőinek megsegítésére – áll a cikkben.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?