Pénztárgépek – Az Alt Cash ismét benyújtotta engedélyeztetésre online kasszáját

Budapest, 2014. február 11., kedd (MTI) – Az Alt Cash Kft. ismét benyújtotta engedélyeztetésre korábban visszavont engedélyű online pénztárgépét, a SAM4S NR-300-ast a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatalhoz (MKEH), és gyorsított eljárásban kérte a gép bevizsgálását.

 

A pénztárgép forgalmazó facebook-oldalán hozta nyilvánosságra a hivatalhoz múlt hét pénteken beadott kérelmét. Ebben azt írták, hogy az MKEH által korábban feltárt biztonsági rést az adóügyi ellenőrző egység (AEE) gyártójával közösen megszüntették.

A Kft. február 7-én jelentette be, hogy egy másik forgalmazó, a Laurel segítségével biztonságosabbá alakította a gépeket. A cég arra kérte megrendelőit, egyelőre várjanak más pénztárgép megrendelésével február 16-ig, mert lát arra esélyt, hogy gyorsított eljárásban addig megkapja a forgalmazási engedélyeket. A Laurel szakértői összesen 14 ponton javasoltak változtatásokat, ezek a szoftveres, hardveres és dokumentációs fejlesztések teszik nehezen feltörhetővé a készülékeket. Madarász Jenő, az Alt Cash vezetője akkor azt is hangsúlyozta: bár a két cég konkurense egymásnak a kiskasszák területén, a kialakult helyzet megmentésére korrekt szakmai együttműködést folytatnak.

Az MKEH január 23-án jelentette be, hogy visszavonta az Alt Cash Kft. által forgalmazott, SAM4S NR-300 ONLINE, és a Japán Cash Company Kft. SE NR-300 ONLINE elnevezésű, korábban már jóváhagyott online pénztárgépek engedélyét. Az indoklás az volt, hogy az érintett pénztárgépek – a beépített AEE funkcionális és biztonsági hiányosságai miatt – lehetőséget teremtenek az adóelkerülésre, és rejtett funkciójuknak köszönhetően jogsértő célokra használhatók. Az érintett kasszákat mintegy 80 ezer vállalkozó rendelte meg.

A kormány időközben úgy rendelkezett, hogy a két érintett forgalmazó károsultjai rendelhetnek másik gépet úgy, hogy állami támogatás formájában megkaphatják az igazoltan megfizetett előleget, foglalót, ha új gépet rendelnek február 16-ig.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?