Pénztárgépek – A határidők módosítását kéri az OKSZ

 Budapest, 2013. május 13., hétfő (MTI) – Meg kellene hosszabbítani az online pénztárgépekre történő átállás türelmi idejét az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) szerint – mondta Vámos György, a szervezet főtitkára hétfőn az MTI-nek.    A pénztárgéphasználatra kötelezettek az elektronikus naplóval nem rendelkező pénztárgépeket június 30-ig, az ezzel rendelkezőket december 31-ig működtethetik anélkül, hogy az adóhatóság szankcionálná az átállás elmulasztását.

Vámos György elmondta: a pénztárgépeknek bonyolult követelményeknek kell eleget tenniük. Információi szerint a fejlesztések már a legvégső stádiumban vannak, de a gépeket még engedélyeztetni kell, illetve le kell gyártani. Az elektronikus naplóval rendelkező pénztárgépekbe pedig új típusú adóügyi ellenőrző egységet kell beépíteni, ami bonyolult informatikai  programozási feladat.

Az OKSZ támogatja a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal, mert ez segítheti az adócsalások visszaszorítását – hangsúlyozta a szervezet főtitkára. Hozzátette azt is: inkább csússzon egy kicsit a rendszer, a legfontosabbnak azt tartják, hogy jól szolgálja a visszaélések kiszűrését.

Vámos György arra is felhívta a figyelmet: a kereskedelmi szövetség álláspontja továbbra is az, hogy kevés az az 50 ezer forint támogatás, amelyet a pénztárgépek cseréjéhez kaphatnának azok a vállalkozások, amelyek éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot. Az OKSZ azt javasolja, hogy minden érintett kis- és középvállalkozás kaphasson támogatást, de az 50 ezernél magasabb összeget tartana szükségesnek.

Jelenleg a magyarországi üzletekben a becslések szerint 250-300 ezer pénztárgép működik. Vámos György szerint teljesen pontosan nem lehet megmondani, hány pénztárgépet cserélnek majd ki, illetve állítanak át a vállalkozások, mert lehetnek nem teljes kapacitással használt gépek is egyes üzletekben, és a kereskedők átgondolják majd a szükségleteket. A jelenleg használatban lévő pénztárgépek közül a becslések szerint 40-50 ezer lehet elektronikus naplóval felszerelve – mondta a főtitkár.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?