A kiskereskedelmi forgalom stabil növekedésére számítanak az elemzők

 Budapest, 2015. július 3., péntek (MTI) – A kiskereskedelmi forgalom stabil növekedésére számítanak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatait az MTI-nek értékelő elemzők.

 

 A KSH pénteken közzétett első becslése szerint májusban 5,2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom volumene a naptárhatással kiigazított és 4,2 százalékkal a kiigazítatlan nyers adat szerint.

Balatoni András, az ING vezető elemzője szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedési üteme az év hátralévő részében is stabil marad, de akár 2016-ban is kitarthat a lendület, a munkaerőpiac robusztus változásai miatt. Nő a privát munkaerőkereslet, ennek eredményeként a háztartások vásárlóereje is nő, ami a megfelelően magas lakossági bizalom mellett egyre jobban átgyűrűzik a kiskereskedelembe és a fogyasztásba – mondta.

Az elemző ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy a nyers és a kiigazított adatok különbsége a vasárnapi boltbezárások hatását mutatja.

Oszlay András, a Takarékbank osztályvezető elemzője írásos kommentárjában kifejtette: a banki elszámoltatás következtében a lakosságnál maradó többletjövedelem jelentős része megjelenik majd a kiskereskedelemben. Emellett továbbra is támogatja a kiskereskedelmi eladások stabil bővülését a 3,5-4 százalék körüli reálbér-növekedés, valamint a javuló munkaerő-piaci helyzet.

Ezen hatások egyenlegeként – valamint a tavalyi év második felének magasabb bázisai miatt – összességében a kiskereskedelmi forgalom bővülésének enyhe lassulására számít az elemző, éves átlagban 5 százalékos növekedésre.

Az elemző szerint a nettó export mellett a lakossági fogyasztás lesz az idei évre várt 3,3 százalékos GDP-növekedés húzóereje.

Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) főtitkára szerint a következő hónapokban továbbra is növekedni fog a kiskereskedelem, üteme azonban lassul az év elejihez képest; 2014-ben, a bázis időszakban a bekötött pénztárgépek arányában ugyanis már tisztult a piac.

Hangsúlyozta: a kiskereskedelmi forgalom növekedésében jelentős szerepet játszik az online pénztárgép-rendszer piactisztító hatása. Tavaly folyamatosan kötötték be a pénztárgépeket az adóhatósághoz, illetve nőtt a nyugtaadási hajlam, amit mutat, hogy növekedett a költségvetés áfabevétele is.

Az adatok is mutatják, hogy kedvezően alakult a kiskereskedelem helyzete, májusban több mint 4 százalékkal bővült a forgalom volumene, ami jelentős ütemű növekedés, még akkor is, ha alacsonyabb az év elejinél, például a januári 8 százaléknál. A bővülés okai között sorolta fel a gazdaság, a reálkereset, reáljövedelem emelkedését és ennek köszönhetően a fogyasztás bővülését.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?