NGM: mérlegeli a kormány a támogatást
Budapest, 2016. május 12., csütörtök (MTI) – Mérlegeli a kormány, hogy nyújtson-e anyagi segítséget az érintetteknek a pénztárgépek megvásárlásához – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI megkeresésére.
A Masszőrök Egyesülete szerdán közölte az onlinekassza.hu hírportállal, hogy tagjai nem tudják kigazdálkodni az online kasszák beszerzését és használatát. Az egyesület vezetője elmondta, arról sem tudnak még semmit, hogy a kormány az első ütemhez hasonlóan támogatja-e, és milyen mértékben a kasszák beszerzését.
Az NGM az MTI-hez eljutatott írásos válaszában hangsúlyozta: 2013-ban az online pénztárgép bevezetésénél más volt a helyzet, akkor ugyanis a korábban pénztárgéphasználatra kötelezetteknek a már meglévő, hagyományos pénztárgépüket kellett lecserélniük online pénztárgépre.
Az online pénztárgépek használatának kiterjesztéséről szóló rendeletmódosítás szerint szeptember 30-tól kizárólag a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszeréhez online kapcsolódó pénztárgéppel tehetnek eleget nyugtaadási kötelezettségüknek többek között a gyógyszertárak, a gépjármű-javítási, karbantartási, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelmi, a motorkerékpár-alkatrész kereskedelmet és javítást, plasztikai sebészeti tevékenységet végzők, a diszkót, illetve tánctermet működtetők, a ruházati tisztítók vagy például azok, akik különböző, fizikai közérzetet javító és testedzési szolgáltatásokat vagy utazási szolgáltatásokat nyújtanak.
Legutóbbi hozzászólások