NGM: júliustól indul az online számlázás

Budapest, 2018. január 17., szerda (MTI) – Idén július elsejétől élesben indul a gazdaságfehérítés újabb eszköze, az online számlázás, a kormány több mint egy éves felkészülési időt biztosít az átállásra, amelyhez az adóhivatal minden segítséget megad – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).

NGM: júliustól indul az online számlázás

NGM: júliustól indul az online számlázás

 

A tárca az MTI-nek küldött közleményében közölte, hogy szerdától tette hozzáférhetővé a számlázó szoftverek fejlesztőinek szóló és az informatikai részleteket pontosan meghatározó leírásokat. Ezek a fejlesztőket segítik, hiszen a számla kiállítójánál az adatszolgáltatást a program automatikusan végzi, az a vállalkozóknak semmilyen plusz munkát nem jelent.

Az NGM szintén szerdától tette elérhetővé rendeletének tervezetét, amelyet  a közösségi szabályok alapján a kötelező 3 hónapos notifikációs eljárást követően hirdethetnek ki, így a vállalkozók számára egyúttal felkészülési időt is jelent.

A kormány a július elsejei indulással a kötelező három hónapos felkészülésnél is jóval hosszabb időt biztosít a vállalkozásoknak és a szoftver fejlesztőknek, hogy az új szabályoknak meg tudjanak felelni – tették hozzá.

Közölték: az online számlázás nemcsak a gazdaság fehérítésére alkalmas, hanem jelentősen csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit is. Sőt a gazdálkodók a NAV egy újabb szolgáltatását is igénybe vehetik majd: lekérdezhetik az összes, adatszolgáltatással érintett számlájukat, így például partnereik számláit is megnézhetik, persze csak azokat, amelyeknél ők voltak a vevők.

Azokról a számlákról kell július 1-jétől a számlázó programoknak online adatot küldeniük az adóhivatalba, amelyeken az áthárított általános forgalmi adó összege legalább 100 ezer forint. Legkésőbb a kiállítás utáni napon a kézi számla adatait is továbbítani kell, ha az áfa összege eléri vagy meghaladja a félmillió forintot. Ha félmilliónál kevesebb a számlában szereplő áfa, akkor pedig legkésőbb a kiállítást követő ötödik napon kell rögzítenie ezeket az adatokat az adózónak.

A tárca közleménye emlékeztet: az Európai Bizottság tanulmánya szerint fele akkora volt 2015-ben az adóelkerülés Magyarországon, mint a régió országaiban. Amíg Magyarországon az adórés – a várt és a ténylegesen beszedett áfa közti különbség – 13,7 százalék, addig a régiós átlag 25,5 százalékos. Az online számlázás bevezetésével 2018-ra akár 10 százalék alá is csökkenhet az adóelkerülés mértéke.

A gazdasági tárca rendelettervezete az alábbi linken érhető el: http://www.kormany.hu/hu/nemzetgazdasagi-miniszterium/parlamenti-allamtitkarsag/hirek/juliustol-indul-az-online-szamlazas.

 

 

Facebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmailFacebooktwittergoogle_plusredditpinterestlinkedinmail

You may also like...

Vélemény, hozzászólás?