NAV: a vásárokon, fesztiválokon is kötelező a nyugtaadás
Budapest, 2016. július 15., péntek (MTI) – A vásárokra, fesztiválokra kitelepült kiskereskedőknek, vendéglátósoknak is kell nyugtát adniuk, de online pénztárgépet csak üzlethelyiségben és mozgóboltban kell használni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Az adóhatóság tájékoztatása szerint általános szabály, hogy a kiskereskedőknek üzletben vagy mozgóboltban kötelező a pénztárgéphasználata, de az alkalmi rendezvények standjaira ez nem vonatkozik. Nem kell pénztárgépet használni a készételt kínáló árusoknak sem, ha az értékesítés helye változó, valamint felszolgálás és ülőhely nem tartozik a vendéglátáshoz. Ilyen lehet például a fagylaltot, hot dogot, perecet kínáló árus.
Számlát vagy nyugtát azonban akkor is kell adni a vásárlóknak, ha nem kell pénztárgépet használni – hangsúlyozta közleményében a NAV.
A kitelepülésnél három lehetőség választható: számla, egyszerűsített számla adása, kézi nyugta kiállítása, vagy az adózó döntése alapján online pénztárgép használata.
Az egyébként pénztárgépet üzemeltető adózóknak a kitelepülésen kiállított kézi nyugták adatait utólag sem kell rögzíteniük a pénztárgépben – jelezte a NAV.
![Share on Facebook Facebook](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/twitter.png)
![Share on Reddit reddit](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/linkedin.png)
![Share by email mail](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/48x48/mail.png)
![Share on Facebook Facebook](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/96x96/facebook.png)
![Share on Twitter twitter](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/96x96/twitter.png)
![Share on Reddit reddit](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/96x96/reddit.png)
![Pin it with Pinterest pinterest](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/96x96/pinterest.png)
![Share on Linkedin linkedin](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/96x96/linkedin.png)
![Share by email mail](https://nav-onlinepenztargep.hu/wp-content/plugins/social-media-feather/synved-social/image/social/regular/96x96/mail.png)
Legutóbbi hozzászólások