Pénztárgépek – Visszavonták az egyik pénztárgép forgalmazási engedélyét

Budapest, 2013. október 28., hétfő (MTI) – A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH) hétfőn visszavonta az Alt Cash Kft. részére kiadott A004 forgalmazási engedélyszámú, SAM4S NR270 ONLINE típusú pénztárgép forgalmazási engedélyét – közölte a hivatal a honlapján.

 

A kereskedelmi és engedélyezési hivatal határozata alapján a pénztárgép a 3/2013. (II.15) NGM rendelet szerinti műszaki és informatikai követelményeknek nem felel meg, a döntés november 12-én emelkedik jogerőre. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló törvény alapján a hatóság első fokú döntése jogerőssé válik, ha ellene nem fellebbeztek, és a döntés közlésétől számított 15 nap fellebbezési határidő letelt – olvasható a MKEH honlapján.

Az onlinekassza.hu portál írása szerint ez a típus volt az, amelynek megvásárlását a kormány támogatta, így kétséges, mi lesz azzal a tízezer kereskedővel, aki a 100 ezer forintos maximált ár reményében órák alatt lefoglalta a kasszákat. A portál szerint kérdés, hogy mi történik most azokkal a boltosokkal, akik ebből a típusból akartak vásárolni, leadták a megrendelést, tehát jogilag most nincs érvényes, megrendelt kasszájuk, és így akár meg is büntetheti őket a NAV.

Az MKEH oldalán szereplő táblázat szerint öt típusnál nem tettek eleget a forgalmazók a hiánypótlásnak, ezért még nem árusíthatók a gépeik. Köztük volt az említett kassza is, amelyből már tízezret megrendeltek a kereskedők kedvezményes áron – olvasható az onlinekassza.hu honlapján.

Az Alt Cash Kft. október 8-án közleményben arról tájékoztatta az MTI-t, hogy megérkezett az első, 6 konténernyi, online kapcsolatra alkalmas mintegy 8000 pénztárgépe Magyarországra, a következő néhány hétben heti rendszerességgel érkeznek Dél-Koreából pénztárgépek több ezres mennyiségben. A forgalmazó akkor közölte: időrendi sorrendben fogja kiszolgálni megrendelőit, elsőként, legkésőbb november 30-ig annak a tízezer felhasználónak adják át a pénztárgépet, akik nettó százezer forintos áron rendelték meg a SAM4S NR270-es modellt.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?