Minden kis- és középvállalkozásnak támogatást kér a pénztárgépek cseréjéhez az OKSZ

      Budapest, 2013. március 29., péntek (MTI) – Nehéz pénzügyi helyzetbe kerülhet sok kis- és középvállalkozás, ha csak az 500 millió forintnál kisebb árbevételű társaságok kaphatnak támogatást a pénztárgépek cseréjéhez – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) pénteken.    Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön jelentette be, hogy a kormány döntése alapján ötvenezer forint támogatást kaphatnak a pénztárgépek cseréjéhez az arra jogosult vállalkozók. A kompenzáció azoknak a társaságoknak, illetve egyéni vállalkozóknak jár, amelyek éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat. A támogatás maximum 5 pénztárgép bekötéséhez vehető igénybe.

    Az OKSZ pénteki közleményében hangsúlyozta: a szövetség javaslata korábban is az volt, hogy a legkisebb vállalkozásoknál a pénztárgép vásárlásának, átalakításának teljes költségét térítse meg a költségvetés. Elsősorban a mikrovállalkozások közül sok küzd napi, néhány ezer forintos költséggondokkal, számukra létkérdés a teljes összegű támogatás. Az OKSZ szerint a bejelentett  támogatási móddal szemben indokolt lenne valamennyi további kis- és középvállalkozás segítése, számukra javasolható az ötvenezer forint.

Előzetes számítások szerint az új pénztárgépek 80-100 ezer forintba kerülhetnek, ehhez jönnek még az átállás további költségei – ismertette a szervezet.

Az OKSZ szerint egyszerűsíthető a támogatás igénylése is, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal köztartozásmentes adózói listájában szereplő vállalkozások mentesíthetők lennének az előzetes igénylés alól.

Az igénylés október 31-i határideje igazodik a pénztárgépcserék teljesíthető menetéhez azzal, hogy az átállásra a megfelelő támogatással készek a kereskedők. Ugyanakkor a tervezés és a gyártás, továbbá az új gépek üzembe helyezése már kizárólag a pénztárgép-szolgáltatók teljesítményétől függ – mutatott rá a szövetség.

Az OKSZ közleményében emlékeztet arra, hogy a pénztárgépek közvetlen összeköttetését az adóhatósággal a tervezett intézkedés bejelentése óta támogatta. Évente több mint ezer milliárd forint adó az államkassza helyett a magánzsebekbe jut, ami súlyos sérelem az adóelőírásokat megtartó vállalkozások számára is. A pénztárgépek adóhatósági bekötésével jelentős többletbevételhez juthat a költségvetés. Ennek alapvető feltétele, hogy az adóhatósághoz beérkező értékesítési és pénztárgép-kezelési adatok elemzése alapján a nyugtát nem adó szolgáltatók kiszűrhetők legyenek – áll a közleményben.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?