Április végén emelheti növekedési előrejelzését a kormány

Budapest, 2015. április 1., szerda (MTI) – Az idei növekedés érdemben magasabb lehet az eddig vártnál, az ezzel kapcsolatos számítások még zajlanak, és a hónap végén felfelé módosíthatja a növekedési előrejelzést a kormány – mondta Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államháztartásért felelős államtitkára szerdai sajtótájékoztatóján egy kérdésre válaszolva. Április végén kell megküldeni az Európai Bizottságnak a konvergenciaprogramot, amely felvázolja majd a 2018-ig szóló új makrogazdasági pályát, és ebben szerepel majd a felülvizsgált idei prognózis is – tette hozzá.

 

 Bár a kormány még tartja az idei konzervatív, 2,5 százalékos növekedési előrejelzését, a tavalyi adatok megerősítik, hogy a gazdaság növekedése a vártnál nagyobb lehet 2015-ben – mondta.

Az NGM államháztartásért felelős államtitkára kiemelte, hogy a tavalyi hiány kedvezőbb lett a tervezett 2,9 százaléknál.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán tette közzé az előzetes adatokat a tavalyi hiányról: a kormányzati szektor EU-módszertannak megfelelően számolt deficitje 829,1 milliárd forint, a GDP 2,6 százaléka volt. Az államtitkár elmondta, a KSH megküldte a hivatalos számokat az Eurostatnak. A bruttó államadósság a GDP 76,9 százalékát tette ki a tavalyi év végén, amely 0,4 százalékponttal alacsonyabb, mint az egy évvel korábbi adat. Ezek az adatok jó alapot adnak a 2015. évre tervezett hiánycél tartásához és a további adósságcsökkentéshez; a kormány az államadósság további csökkenését várja – közölte.

Banai Péter Benő hangsúlyozta, hogy Magyarországon a 2011-es, 81 százalékos szintről évről-évre csökkent az államadósság, és csak 7 olyan tagállam van, ahol a tavalyi adat alacsonyabb volt a 2011-esnél. Magyarországon kívül csak Dánia volt képes arra, hogy évről évre csökkentse államadósságát.

Kitért arra is, hogy a 2014-es hiány alapján Magyarország a tagállamok rangsorának első felében lehetett. Hozzátette: 11 tagországban jelenleg is túlzottdeficit-eljárás van, Magyarországnak pedig annak ellenére is sikerült 3 százalék alatt tartani a hiányt, hogy három választás is volt az elmúlt évben, míg a megelőző választási években mindig magas volt az államháztartási deficit.

Banai Péter Benő kifejtette, hogy a többi makrogazdasági adatot is figyelembe véve, igazán kedvező a hiány, hiszen sokszor úgy van államháztartási egyensúly, hogy közben nincs gazdasági növekedés. 2014-ben mind a reálgazdasági folyamatok, mind az államháztartási folyamatok kedvezően alakultak – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

A 2016-os költségvetés, valamint a konvergenciaprogram összeállításakor az eredmények megtartására, a növekedés ösztönzésére, a foglalkoztatás növelésére, valamint az államháztartási egyensúly megőrzésére kell koncentrálni.

  Kérdésre válaszolva Banai Péter Benő kifejtette: még idén kiterjeszthetik az online pénztárgép rendszert, példaként a fodrászokat említette. A tavalyi évvel kapcsolatban megjegyezte: a bekötött online pénztárgépek tervezett számát augusztusban érték el, 2015-ben pedig már egész évben hozzájárul majd a gazdaság fehérítéséhez, ezzel együtt az államháztartás bevételeihez a pénztárgépek bekötése.

Szólt arról is, hogy a kormány 6,6 milliárd forintos reklámadó bevétellel számol 2015-re.

Egy másik kérdésre elmondta, hogy 2014-ben ugyan nem volt infláció, több adóbevételt eredményezett azonban az, hogy a lakosság többletjövedelemre tett szert egyebek mellett azzal, hogy a kormány kiterjesztette a családi kedvezményeket, szeptemberben megvalósult a pedagógus béremelés, és a közmunkaprogramban is többen vettek részt.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?