NGM: több mint 420 milliárd forintot hozott a költségvetésnek az online pénztárgép és az ekáer

Budapest, 2016. június 14., kedd (MTI) – Két év alatt összesen több mint 420 milliárd forintot – egyebek mellett adóbevételekből, járulékokból, bírságokból származó bevételt – hozott a költségvetésnek az online pénztárgép és az elektronikus közúti áruforgalom-ellenőrző rendszer (ekáer) – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.

 

A tájékoztatás szerint idén május 31-ig 22 ezer ellenőrzést végzett az adóhivatal az online kasszát üzemeltetők körében, ezek eredményeként 403 millió forint bírságot szabott ki és 563 millió forintot meghaladó eltitkolt adót tárt fel. A revizorok többek között az adózási kötelezettség betartását vizsgálták, így például azt, hogy az árusított termékek mellé kapnak-e nyugtát a vevők.

A ekáer-hez kapcsolódó 15 ezer ellenőrzésben 64,5 millió forint mulasztási bírságot szabott ki az adóhivatal idén, a vizsgált cégeknél pedig 6,8 milliárd forintnyi eltitkolt adót jegyzőkönyveztek a revizorok. A szaktárca közleményében rámutatott, hogy az ekáer alkalmas az egészségre káros élelmiszerek kiszűrésére is, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal idén már 23 esetben semmisített meg a közúti ellenőrzések során kiszúrt, jellemzően igazolatlan eredetű szállítmányokat.

Mindemellett a közterhek behajtásához szintén hozzájárulnak a közúti kamerák, az országban több ponton is működő közúti súlymérők, valamint az idén debütáló, úgynevezett diszpécser modul, amely az országúton állomásozó revizorokat és pénzügyőröket irányítja célzottan – az adatok alapján – a tisztességtelen vállalkozások szállítmányaihoz.

A közlemény idézi Tamásné Czinege Csillát, az NGM adószakmai ügyekért felelős helyettes államtitkárát, aki a két rendszer működését Leszek Skiba, lengyel pénzügyminiszter-helyettesnek bemutatva elmondta: a főszerep a kockázatelemzőké, akik feldolgozzák a több mint 220 ezer pénztárgép küldte adatokat. Az utaztatásos áfacsalások kiszűrésére létrehozott ekáer-ben mintegy 55 ezer regisztrált vállalkozás 16 millió szállítmányának adatait elemzik az adóhivatal szakemberei. A helyettes államtitkár megjegyezte,  hogy az online pénztárgép és az ekáer rendszert még az OECD országtanulmánya is méltatta, az ekáer gazdaságfehérítő hatását jelzi továbbá, hogy csak idén több mint 2,3 milliárd forintnyi tartozást egyenlítettek ki a rendszer szűrőjén fennakadt végrehajtható adótartozást felhalmozó vállalkozások.

 

 

 

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?