NGM: sikeres a bankkártya-elfogadóhelyek telepítési programja
Budapest, 2017. október 20., péntek (MTI) – Rendkívül sikeres a tavaly indított bankkártya-elfogadóhely telepítési program, az első lépcsőben a 2017. december 31-ig vállalt 30 200 terminálnak már több mint a felét forgalomba helyezték a programban részt vevő szolgáltatók. A most meghirdetett újabb 30 ezer terminállal a közeljövőben az online pénztárgépekhez viszonyított lefedettség megközelíti majd a 80 százalékot. Az újabb elfogadóhelyek telepítésének költségvetési forrását a kormány már korábban biztosította – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI érdeklődésére.
A kormányzati programot 2016 decemberében hirdették meg, a kormány 2,4 milliárd forint finanszírozást biztosított 30 200 új terminál beszerzéséhez és telepítéséhez. A kormány júliusban újabb 30 ezer bankkártya-elfogadóhely létesítésének támogatásáról döntött. A nemzetgazdasági miniszter a héten módosította a bankkártya-elfogadó terminálok számának növeléséhez nyújtott támogatásról szóló NGM rendeletet, amely a keddi Magyar Közlönyben jelent meg.
A szaktárca közölte: a program folytatása az első lépcső mintájára történik, a támogatás összege nem változik, eszközönként 80 ezer forint támogatást nyújt a költségvetés. A szolgáltatók a második ütemben is legfeljebb 1 százalék forgalomarányos díjat számíthatnak fel. A korábban jellemző 3-5 százalékos díjtételt tehát jelentősen sikerült csökkenteni, illetve a több jogcímen kiszámlázott tételek helyébe egy fizetési kötelezettség lép.
Hozzátették, a tapasztalatok és a piaci szereplők visszajelzései alapján szükség volt a feltételek finomhangolására. A terminálok beszerzési költségei az első ütem meghirdetését követően jelentős mértékben csökkentek, így a támogatás korábbi összegének fenntartásával a bankkártya-elfogadó terminálok telepítéséhez közvetlenül kapcsolódó költségek is elszámolhatóvá válnak akár a fenntartási időszak alatt is.
Továbbra is kizárólag olyan új eszközök beszerzése támogatható, amelyek a hazai vásárlói szokásoknak megfelelően biztosítják a modern, érintéses fizetési mód széleskörű alkalmazását. Új feltétel viszont, hogy a készüléknek alkalmasnak kell lenni közszolgáltatási díj (gáz, villany stb. számla) kártyás befizetésére a készpénzkímélő megoldások további térnyerése céljából.
A szaktárca hangsúlyozta: a kormány kiemelt célja a készpénzállomány csökkentése, a készpénzmentes fizetési megoldások ösztönzése. A Magyarországon forgalomban levő készpénzállomány GDP-hez viszonyított aránya mind regionális, mind uniós összevetésben kiugróan magas, az EU átlaga 8 százalék körül mozog. A magas készpénzállomány évente több százmilliárd forint nemzetgazdasági többletköltséget jelent.
A digitális korszak küszöbén kifejezetten kívánatos a rendelkezésre álló elektronikus fizetési módozatok, és az ahhoz szükséges infrastruktúra látványos szélesítése. A hazai fizetési rendszer korszerűsítési stratégiájának alapját a bankkártya-elfogadóhálózat bővítése jelenti, amely az egyik leglényegesebb előfeltétele minden további, a lakosság pénzügyi tudatosságának erősítését, illetve a gazdaság digitalizációjának elősegítését szolgáló lépésnek.
A hazai pénzforgalmi rendszerben eddig a bankkártya-elfogadóhelyek jelentették a szűk keresztmetszetet, csak minden második online pénztárgépre jutott egy POS terminál. A szaktárca szerint bebizonyosodott, hogy a hosszú ideje stagnáló bankkártya-elfogadó piac problémája hatékony állami közbeavatkozással megoldható. A bankkártya-elfogadóhálózat bővítése a gazdaságfehérítésben elért eredmények kiterjesztését is támogatja, a kártyával fizetni szándékozó polgárok kényelmét szolgálja és segíti a Magyarországra látogató nagy számú turista pénzköltését, itteni fogyasztásuk növelését is.
A program a pénzügyi tudatosság fejlesztésére irányuló nemzeti stratégia egyik alapvető pillére, és jelentősen hozzájárul a készpénzhasználat további növekedésének megfékezéséhez, valamint a hazai vállalkozások, és általában a nemzetgazdaság egészének versenyképességéhez. Az elért eredmények mérföldkövet jelentenek a hazai pénzügyi infrastruktúra fejlődésében – hangsúlyozta az NGM.
Legutóbbi hozzászólások