Pénztárgépek – NAV: üzemeltethetők a régi gépek

Budapest, 2014. július 2., szerda (MTI) – A hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők, a pénztárgép-rendeletben meghatározott feltételek teljesítése mellett – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán.

 

Az adóhatóság közleményében ismertette: a számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint az elektronikus formában megőrzött számlák adóhatósági ellenőrzéséről szóló NGM rendelet
június 1-jén hatályba lépett.

Ennek értelmében a pénztárgéppel kiállított nyugta adóigazgatási azonosítására való alkalmasságának feltétele, hogy a kassza megfeleljen a pénztárgépek műszaki követelményeiről, a nyugtakibocsátásra szolgáló gépek forgalmazásáról, használatáról és szervizeléséről, valamint a pénztárgéppel rögzített adatok adóhatóság felé történő szolgáltatásáról szóló rendeletben meghatározott feltételeknek.

Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a hagyományos pénztárgép július 1-jétől nem üzemeltethető, illetve a hagyományos pénztárgéppel kiállított nyugta adóigazgatási azonosításra nem alkalmas – hívta fel a figyelmet a NAV.

A hagyományos pénztárgépek üzemeltetésénél továbbra is a pénztárgép-rendelet átmeneti rendelkezéseiben foglaltak az irányadóak, így az ebben meghatározott feltételek teljesítése mellett a hagyományos pénztárgépek július 1-je után is üzemeltethetők – áll az adóhatóság közleményében.

FacebooktwitterredditpinterestlinkedinmailFacebooktwitterredditpinterestlinkedinmail

Ez is érdekelhet...

Vélemény, hozzászólás?