Pénztárgépek – A NAV az online pénztárgépek cseréjéhez nyújtható támogatás igényléséről
Budapest, 2014. január 6., hétfő (MTI) – A 2014-ben üzembe helyezett pénztárgépek után a 1411-es – az államháztartással szembeni egyes juttatások igénylésére szolgáló 2014. évi – nyomtatványon igényelhető támogatás – tette közzé az adóhatóság hétfőn a honlapján.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményében emlékeztet arra, hogy a január 1-jén hatályba lépett 74/2013. (XII. 30.) NGM rendelet 9. § (2) bekezdése alapján a megfelelő online kapcsolatra képes, adóügyi ellenőrző egységgel rendelkező pénztárgépek 2013. és 2014. évi beszerzéséhez nyújtható támogatás.
Ennek megfelelően a 2013. december 31-ig megvásárolt, illetve üzembe helyezett online pénztárgépek esetében a forgalmazók a 1311-es – az államháztartással szembeni egyes juttatások igénylésére szolgáló 2013. évi – nyomtatvány kitöltésével és benyújtásával igényelhetik a támogatást, míg a 2014-ben üzembe helyezett pénztárgépek után a 1411-es nyomtatványon.
Az 1411-es nyomtatványt le lehet tölteni a NAV honlapjáról.
Az állam maximum 5 pénztárgép bekötéséhez gépenként 50 ezer forintos támogatást biztosít azon társaságoknak, egyéni vállalkozóknak, akiknek az éves árbevétele nem éri el az 500 millió forintot, nincs adótartozásuk, nem állnak csőd- vagy felszámolási eljárás alatt, és nem alkalmaznak feketén dolgozókat.
A támogatást eredetileg a december 31-ig üzembe helyezett gépek után lehetett volna igénybe venni. Mivel a gyártás csúszása miatt sok kisvállalkozó elesett volna a támogatástól, a nemzetgazdasági miniszter december végén módosította a pénztárgép támogatási rendeletet, így a vállalkozók az idén is hozzájuthatnak.
Legutóbbi hozzászólások